|
Boldog Viharnapot!
Drága Utazó! Most éppen a nagyvilág egy oly pontján vagy, mely talán csak egy sötét odúnak tűnik a rossz napokra, mégis nekem a fél életemet jelenti. Itt jó nagy adag szeretettel, illetve egy színes virágkoszorúval köszöntelek, és megörvendeztetlek szerény fanfiction írásaimmal. Érezd jól magad!
Levelező
SPOILER ZÓNA
A SPOILER ZÓNA egyszerű, mégis fontos. Mivel fanfictiont írok, így lehetséges, hogy egy könyv; film; sorozat végkifejletére kerül sor, esetleg utalok rá. Ezért megkérlek titeket, figyeljetek az ilyen kiírásokra, mert nem szeretném senkinek sem elrontani az olvasási; filmezési lehetőségét.
Útiterv - Comming Soon
▼▲APH: HetaOni, horror / írom
▼▲APH: PruHun történelmi AU / írom
▼▲APH x Nyotalia: Gakuen, Izlanddal főszerepben / írom
▼▲APH: SpaBel csúnya angst / írom
▼▲Disney: Hős 6os Honeydashi, első randi / tervezem
▼▲Adventure Time: Puffancs hercegnő egy olyan döntést hoz, mi felforgatja egész életét / tervezem
▼▲PJO: Percabeth fluff, Percy délben sem akar felkelni - hogy egyem meg / írom
▼▲PJO: Thaluke, angst / tervezem
▼▲PJO x TMI crossover: Percabeth és Clace találkozása, humor / írom
Testvéroldal
IceCat novellái
ARCHIEVE
|
6. Fejezet- Segítség a Mennyből
A horizonton éppen felkelő Nap sugarai megvilágították a homokos partot verdeső kék hullámokat, illetve a gyönyörű tengert, amin a távolban vitorlások komótosan, lassú tempóban haladtak. Nem volt olyan meleg, hogy szükség lett volna a lágyan cirógató szellőre, éppen kellemes volt az idő. Crotone [1] partjaitól messzebb eső részen egy hatalmas, reneszánsz stílusú villa magasodott, elzárkózva a külvilágtól, és a hangos városi forgalomtól. Ember arra aligha járt, talán kirándulók láthatták meg néha néha, de azok is abban a hitben fotózgatták az épületet, hogy senki sem él benne. Ugyanis a falait benőtte a gaz, mintha az Anyatermészet visszakövetelné a kastélyt, gyom lepte be a körülötte valaha elterülő zöld gyepet. És amúgy is, az egész épület olyan kopott volt, hogy az ember biztos benne, rég el van hanyagolva.
Ám ez csak látszat volt. Ténylegesen el volt hanyagolva, de lakni laktak benne, még ha csak egy csöppnyi időre is.
Daisy kint ült a rózsával benőtt kertben egy rozoga padon. Türelmesen várta a telefonhívásokat, amikből igazándiból nem volt kevés, ám kissé többre számított a lány. Hogy unalmát elüsse ilyen kora reggel, egy könyvet szorongatott kezében, és figyelmét arra szegezve olvasott el minden egyes mondatot. Ám fél szemmel a pár lépésnyire arrébb civakodó nővérére és Spanyolországra sandított. Antonio vigyorogva odahajolt a lányhoz, ki üvöltözve lökte el magától a spanyolt úgy, hogy az megtántorodott. Venezino eltakarta az arcát a könyvel, elrejtve kuncogását a testvére elől. De nem volt szerencséje, Katarina amint meglátta, vele is ordibálni kezdett, de ezen már Spanyolország nevetett.
Majd Romano hirtelen abbahagyta a kiabálást. Elkerekedtek szemei, leesett az álla. Antonio követte tekintetét, ő is megdöbbent arcot vágott. Olaszország értetlenül fordult hátra, mi az az oly' meglepő dolog, ami miatt mindketten így elhallgattak.
A szűk, macskaköves járdán fehér csizmájának talpa halkan koppant. Lassú léptekkel haladt a kis kert felé, lilás szemei érdeklődve kémlelték a környéket. Rövid szoknyát viselt egy fehér blúzzal, na meg az elmaradhatatlan, kék kabát is rajta volt. Oldalán ott fityegett hűséges kardja, amivel igazságot szolgáltatott, területeket foglalt el, és életeket ontott ki. Látszólag izgult, vonásai megerősödtek, izmai megfeszültek. Sápadt arca, hosszú, fehér haja, illetve az összevarrt vágás a szeme alatt olyanná tette őt, mintha halott lenne. És az is volt. Mégis ott volt előttük.
Széles mosoly terült el arcán, mikor meglátta az ismerős arcokat. Mintha nagy teher esett volna le válláról, megkönnyebbülten fölsóhajtott. Daisy hitetlenkedve figyelte a zavarban lévő Poroszországot, ám pár pillanat múlva felderült arca, felpattant a padról. A tárt karokkal rohant a lány felé, nem rejtve el boldogságát, és az örömkönnyeit előle. Magához ölelte az aprócska poroszt.
-Te jóságos és, Maria!
-Daisy...
-Mi? Hogy Hogyan? Mikor?- tolta el magától az olasz Mariat, hogy szemébe tudjon nézni.
-Hosszú történet, de ne félj, elmesélem!- vigyorgott, ám arca hirtelen elkomorult- De ha nem baj, akkor előbb az öcsém...
-Persze! De lökött vagyok... Gyere!
Olaszország megragadta a porosz karját, és az épület felé rángatta őt. Az alacsony lány szedte apró lábait, amilyen gyorsan tudta, hisz a Daisy már-már rohant. Feltépte az ajtót, majd hihetetlen sebességgel zárta be. Az üres, tágas folyosón egy árva lélek sem volt, csak kettejük léptei csaptak hatalmas hangzavart a nagy némaságban. Az olasz lassított, pulcsijának ujjával játszott.
-Valami baj van?- kérdezte Poroszország, mire a másik nagyot sóhajtott.
-Nem akarlak ezzel zaklatni... De az a kisfiú jár az eszembe- nézett vörös szemmel Mariara, miközben lassan szedték a lépcsőfokokat- Ő is ott van fent? Nyugalomra tért?
Poroszország lassan elmosolyodott. Az a kisfiú...
-Nem jöttél még rá, Daisy? Ő végig itt volt, van veled. Csak egy kicsit megváltozott.
Daisy halványan elmosolyodott, látszott rajta, hogy ez valamennyire vigasz volt. Még egyszer átölelték egymást, és Veneziano az egyik ajtóra mutatott.
-Az az ő szobája- mondta, majd eltrappolt onnan. A porosz a lány után nézett, majd nagy levegőt vett. Behunyta szemét, próbált két lábon maradni, legalább erre az egy beszélgetésre. Kopogtatott.
Az ajtóban Ludwig állt. Szőke tincsei döbbenettől megtelt, kék szemébe lógtak.
-Mein Gott...[2]- csak ennyit tudott kinyögni nővére láttán.
-Willkommen, bruder[3]! Jó újra látni téged- megpróbálta mindennapi rutinját, jókedvét beletuszkolni szavaiba, ám csak a fáradtság remegett halk hangjában.
-Te... te meg, hogy...
-Mindent elmagyarázok- ígérte a lány, majd lábujjhegyre állva lesett át a német válla felett- Bemehetek?
-Persze!
Az ajtót öccse nagyra tárta, betessékelte a poroszt. A szoba nagy volt, tágas. A hatalmas gardrób- ami nagyban hasonlított a Narnia szekrényéhez- tárva nyitva állt, beledobálva kisebb-nagyobb bőröndökkel. A kandallóban csak az elszenesedett fadarabok éktelenkedtek, a csillár meg a beszűrődő napsugártól gyönyörűen tündökölt. Maria megszeppenve ült le a baldachinos ágyra, majd végigmérte Németországot. Öccse teljesen megváltozott; a katonáskodó németből egy laza, hétköznapi német lett, aki minden nyáron elmegy nyaralni (nem számít, milyen messze van az a kívánt hely), akinek mániája a foci és az autók. Most már ki lehetett belőle nézni, hogy mindössze csak húsz éves- mármint a test, amiben a halhatatlan ország lelke ragyogott.
Ludwig helyet foglalt mellette. Kíváncsi, hitetlen szemeivel Poroszországot kémlelte.
-Na szóval... Ez most biztos teljesen felkavar, hogy én itt ülök melletted, és hihetetlen, de így van. Én magam sem tudom elhinni- sóhajtott. Kis szünetet tartott, kereste a szavakat, amikkel könnyebben ledarálhatja az egészet testvérének- Fent voltam. Mármint a Mennyországban. Gyönyörű volt...- hangja elcsuklott, eszébe jutott, nem beszélhet a Mennyről senkinek, így hát átugrotta az ábrándozást- Majd saját szememmel láttam, mi történt Izlanddal. Sajgott a szívem, hogy nem tudok neki segíteni, hiába, hogy alig ismertem. Elmentem hát Istenhez. Két kezemet összetéve könyörögtem neki, hagy jöjjek le hozzátok. Visszajöhettem, de...
-Nem maradhatsz itt- fejezte be mondatát a férfi. Maria lesütötte szemét, biccentett.
-Es tut mir leid[4]! Tudom, fáj még egyszer elveszíteni, de úgy hiszem, segítenem kell! Kérlek bocsáss meg, hogy ezt teszem veled, de még egyszer látnom kellett téged! Ne haragudj!
Elsírta magát, könnyes szemét kézfejével dörzsölgette. Hirtelen teljesen elgyengült, nem bírta magát tovább tartani.
A német magához ölelte nővérét, hátát simogatva nyugtatta.
-Nicht weinen, Schwester[5]! Nem volt olyan éjszaka, mikor ne gondoltam volna rád, ne idéztem volna föl arcodat. Most, hogy végre találkoztam veled, azt szeretném, hogy boldog légy. Annál nagyobb ajándékot el sem lehet képzelni! Csak mosolyogj!
Kezével a lány sápadt arcát kezdte cirógatni, belenézett a szomorú szempárba. Poroszország szipogott, letörölte könnyeit. Átölelte Ludwigot a nyakánál.
-Hiányoztál, Nyugat!- súgta fülébe.
Bármennyire is nagy volt a villa, olyan szoba nem volt, ami hasonlítana a Világkonferencia termére, így hát a tágas konyhába kényszerültek kedvenc országaink. A hosszúkás étkezőasztalra és a konyhapultra ültek fel, beszélgettek és különféle péksüteményeket ettek reggelire. Natalia a számítógéppel babrált, elindította a Skype beszélgetést nővérével, a háborús ukránnal.
-Sziasztok!- mosolyodott el szomorúan Ukrajna, mire mindenki visszaköszönt neki.
-Te jóságos ég, Irunya!- sikkantott az épp betoppanó porosz, oldalán Németországgal. Odasietett a géphez, ijedten kopogtatott a képernyőn- Hogy kerültél oda be?!- magasra emelete a laptopot, a fény felé fordítva, és hunyorogva vizsgálta azt, hátha rájön a szerkezet titkára. Körülötte a társaság hangosan kacagott, amit szintén nem értett szegény lány. Öccse sietett oda hozzá, kivette apró kezeiből a laptopot, majd letette Belorusszia elé. Leültette az egyik székre a sokkos állapotban lévő nővérét, és suttogva elmagyarázta, mi is ez az egész. Maria csak bólogatott, ám még mindig ideges volt, hogy barátnőjét fogságba zárta az a vacak.
-Először is megfelelőképpen kell köszöntenünk a halálból visszatért, legaranyosabb barátunkat!- kiáltott fel Daisy, mire nagy üdvrivalgás tört ki, mindenki Poroszországhoz sietett. Volt, ki puszit nyomott arcára, ki belebokszolt karjába, de még meg is csikizték őt. Mi tagadás, mindenkinek nagyon hiányzott Poroszország- Milyen érzés, hogy újra ver a szíved?- érdeklődött Olaszország, mikor újra levegőhöz jutott Maria.
-Ez nagyon érdekes, ugyanis nem ver!- kiáltott föl. Megragadta a mellette helyet foglaló Toris kezét, és saját mellkasához szorította- Ugye?- kérdezte gyermeki ártatlansággal csilingelő hangjában.
Litvánia fülig vörösödött, elfordította fejét. Az egész konyha, de talán még az egész kastély is a teremben lévők nevetésétől zengett. A pasik megveregették a litván vállát- ki lehajtott fejjel piszkálta a már visszakapott kezét-, a csajok pedig kislányosan jujjogni kezdtek. Fölöttük az asztalon ülő Lengyelország közelebb tolta egymáshoz őket.
-Istenem, ez de kínos...- sziszegte fogai között Toris. A porosz csak kuncogott az aranyos "kesesese" nevetésével, és egy puszit nyomott a fiú arcára.
-Légy megtisztelve, hogy megérinthetted tökéletességem melleit.
-Igyunk az élőhalott Poroszországra, kinek nem ver a szíve, és Litvániára, aki igazi férfi módjára él!- rikkantotta Dánia magasra emelvén egy korsó sört- amit ki tudja, honnan szerzett-, ám Berwald rögtön kikapta kezéből.
-Reggel van, nincs alkohol.
A társaság hangosan nevetett, mindenki jól érezte magát. Irunya kuncogott a képernyőn, de közben gyönyörű húgát kémlelte.
-Rég láttalak nevetni, Natalia...- szólalt meg halkan, hogy más ne hallja. Igen, a fehérorosz a többiekkel jókedvűen kacagott.
-Én is téged, Ukrajna!- mosolygott rá, vállig érő tincseit ujjai közt csavargatva. Az ukrán csak biccentett, majd behajolt a képbe Lukas, és köszönésképpen felemelte kezét, mire Belorusz kacagva átölelte őt.
-El kéne kezdeni a tárgyalást...- röhögött Veneziano. Keservesen, de mindenki beleegyezett. Ám komolyságra csak tíz perc múlva került sor.
Mire végül mindenki összeszedte magát, Erzsébet emelt hangot.
-Legelsőnek össze kéne azokat szedni, akik nincsenek itt. Erre még nem esett sor, mióta itt vagyunk.
-Szinte egész Ázsia hiányzik- emelte föl elsőnek mutatóujját Japán, mire a tajvani lány bólintott.
-Kína úgy gondolja, hogy ez az egész az európaiak gondja.
-Mi meg még mindig háborúzunk- sóhajtott Irunya. Mindenki szomorúan nézett rá. Ez már több, mint 40 éve tart, Ukrajna egyre gyengébb és gyengébb. Vele ellentétben öccse csak erősödik, és csak ontja az ukrán vért. Az amerikaiak egy kis ideig segítették az ukrán nőt, de vissza kellett vonulniuk. Így az oroszok felbátorodtak, s atombombákat dobtak le Kijevre és kisebb-nagyobb városokra. Illetve a falukat elfoglalták az orosz katonák, és betelepültek oda; így lett, hogy Ukrajna népességének 70%-a oroszokból áll.
-Angliával és Amerikával mi van?- tette fel a kérdést Belgium.
-Anglia szerint az egész nagy hülyeség, ezért nem jött el, Amerika meg hát... a válság- adott választ Ludwig. Az Egyesült Államokban, többek közt Texasban, Kansasban, Virginiában Kaliforniában, Floridában, New Yorkban és Észak- és Dél-Dakotában hatalmas vírus terjedt el, mely pusztított, s rengeteg áldozat után kajtatott: a vörös-kór. Egy tömeggyilkos hozta létre, s terjesztette el Amerikában ezt a vírust, mely rengeteg halált követelt. Lázzal kezdődött, ám ez a láz olyannyira megstrapálta a szervezetet, hogy az már képtelen volt befogadni a gyógyszereket, s a későbbiekben leállt. Az egész világon elterjedt a hír, ám csak az angolok, a kanadaiak és az oroszok voltak azok, kik kikísérletezték az ellenszert. Sikerült kiirtani a vírust mindörökre, ám az ellenszer rengeteg pénzbe került, hogy megannyi államot biztonságossá tegyenek. Így amikor az amerikai elnök jól megadóztatta a cégeket és az embereket, bekövetkezett a szörnyű válság. A brit király, Alexander király segíteni akart, ám merénylet érte őt, lelőtték egy háztetőről Washingtonban.
-Vash és Lily sem jött el- vágta rá Lengyelország- Vash ki akar maradni ebből.
-Még Marianne is hiányzik a sztrájkok miatt- szólalt meg a seychellesi lány- Kanada meg vele van, támogatja őt.
-Én úgy tudom, hogy Matthew Alfredet támogatja- értetlenkedett Olaszország, mire Hollandia leengedte imádott pipáját.
-Összeveszett Amerikával, de nagyon. Már vagy tíz éve nem tartják a kapcsolatot.
-Rajtuk kívül mindenki itt van- vont vállat unottan Katarina.
-Második témánk Emil lenne- a finn ujjait tördelve szólalt meg. Norvégia lehajtotta fejét, hogy elrejtse a szemében viaskodó érzelmeit.
-Fél éve kómában van. Már nem tudok reménykedni.
-De azért javult az állapota, igaz?- aggódott érte Toris, mire Finnország sóhajtott.
-A sebek szépen begyógyultak, de semmi életjelet nem ad.
-És ami nem újdonság, hogy a szigeten hatalmas viharok tombolnak, gejzírek törnek ki nap, mint nap, így meggátolva Észak- és Nyugat-Európában a repülőgéppel való közlekedést. Mi is vonattal jöttünk Minszkig- igazgatta meg szemüvegét Svédország.
A norvég a homlokát ráncolta. Sápadt volt és vékony; látszott rajta, hogy éhezteti magát. Egy nap csak egyszer étkezett, többet nem volt hajlandó enni. Egész nap csak Izland mellett görnyedt, fogta a kezét, és motyogott neki. Senki sem tudta megállapítani, hogy ezzel súlyos köveket, sziklákat görget e le szívéről, vagy bünteti magát- nála már ezt nem lehet tudni. Még a többi északi országot sem engedte maga közelébe.
-Én hiszek benne, hogy hamarosan föl fog ébredni! Érzem mélyen... a csontjaimban!- biztatta barátját Christopher, mire Lukas morogni kezdett.
-A te megérzéseidre én nem hagyatkozok.
-Szerintem senki sem hagyatkozik Dánia megérzéseire- forgatta szemét Romano. Sokan helyeseltek vele, mire a férfi nem meglepően kiakadt.
-Most miért? Csak egy kis hitet vinnék ebbe a strapált légkörbe! De pesszimisták vagytok, megáll az eszem...!
-Neked van olyan?- vonta föl szemöldökét Lukas.
-Van!- vágta rá, miszerint nem értette a szarkazmust Norvégia hangjában, ám azért terelte a beszélgetés témáját- Igaz, nem annyi, mint Finnországnak, hisz nélküle nem jöttünk volna rá semmire!
-Segítség nélkül nem sikerült volna- legyintett Tino, ám azonnal megbánta, amint kimondta. Szája elé kapta kezét, elkerekedett a szeme. Mindenki döbbenten bámult rá, még a svéd férfinak is leesett az álla. Hiszen senki sem segített neki feltárni a "titkot".
-Ezt most már meg kell magyaráznod.
-Uh... Ez nagyon hosszú...
-Van időnk- vont vállat Antonio.
-Rendben- sóhajtott Finnország. Nagy levegőt vett, minden izma megfeszült. Az összes szem izgatottan kémlelte őt, amitől jobban feszengett. Izzadt tenyerét nadrágjába törölte, fogai között sziszegett csúf káromkodás helyett- Aznap este, mikor Izlandot hazahoztuk, felhívtam a főnöknőmet, Aliisia Avuamto-t. Egy fiatal, megbízható nő; mióta a főnököm, jobban élnek az emberek az országomban. Ezért is mertem elmesélni neki a történteket. Elárulta, hogy a támadók nem országok voltak, hanem emberek, és azokkal az indokokkal támasztotta ezt az elméletet alá, amiket én is levezettem azon a Világkonferencián. Figyelmeztetett is: "Olyan felkelést indítanak, amilyet még nem látott a világ!".
-Többet nem mondott?- ráncolta homlokát Ludwig.
-Nem, csak annyit, amennyit elmeséltem nektek. Másnap eltűnt.
A Skype-ból lövöldözés hangjai szűrődtek ki, majd mintha Ukrajna leejtette volna laptopját. Csak az emberek fekete cipőjét lehetett látni, semmi mást. A képernyő hangyázni kezdett, és az idegesítő ropogás hangját adta, de a fegyverek dörgése sem múlt el. Az országok néma csendben, ijedten nézték a monitort. Natalia sokkosan kapta szája elé kezét.
Majd a kép visszatért, s az ukrán nő ijedt arca jelent meg. Lihegett, próbált nagy levegőket venni, és erősen kifújni azokat.
-Ezek nem oroszok- suttogta- Hanem...
Nem tudta befejezni mondandóját. Egy fémgolyó egyenesen a képernyőjét találta el, így véglegesen megszakítva a kapcsolatot.
A belorusz lány sírva fakadt. Lukas vigasztalva simogatta hátát, fülébe biztató szavakat súgott. Mert ha más nem, akkor csak Norvégia volt képes megérteni őt és érzéseit.
Mindenki feszülten figyelte a sötétté vált képernyőt. A döbbenettől senki sem tudott szólalni, a sokk vérfagyasztóan telepedett meg köztük. Végül Bella volt az, aki feszengve törte meg a csendet.
-Ha nem oroszok... akkor kik?
A választ csak percek múlva kapta meg a némettől, ki kihúzta magát, s arcára azt a maszkot vetette föl, melyet egészen jól megismert a világ a 20. században.
-Kiderítjük.
"Mennyből az angyal eljött hozzátok,
Mária, Mária..." (Pásztorok, pásztorok dalból- nem az eredeti dalszöveg!)
[1]: Olasz város
[2]: Német: Istenem!
[3]: Német: Üdv, fivérem!
[4]: Német: Annyira sajnálom!
[5]: Német: Ne sírj, nővérem!
|
6. Fejezet- Segítség a Mennyből
A horizonton éppen felkelő Nap sugarai megvilágították a homokos partot verdeső kék hullámokat, illetve a gyönyörű tengert, amin a távolban vitorlások komótosan, lassú tempóban haladtak. Nem volt olyan meleg, hogy szükség lett volna a lágyan cirógató szellőre, éppen kellemes volt az idő. Crotone [1] partjaitól messzebb eső részen egy hatalmas, reneszánsz stílusú villa magasodott, elzárkózva a külvilágtól, és a hangos városi forgalomtól. Ember arra aligha járt, talán kirándulók láthatták meg néha néha, de azok is abban a hitben fotózgatták az épületet, hogy senki sem él benne. Ugyanis a falait benőtte a gaz, mintha az Anyatermészet visszakövetelné a kastélyt, gyom lepte be a körülötte valaha elterülő zöld gyepet. És amúgy is, az egész épület olyan kopott volt, hogy az ember biztos benne, rég el van hanyagolva.
Ám ez csak látszat volt. Ténylegesen el volt hanyagolva, de lakni laktak benne, még ha csak egy csöppnyi időre is.
Daisy kint ült a rózsával benőtt kertben egy rozoga padon. Türelmesen várta a telefonhívásokat, amikből igazándiból nem volt kevés, ám kissé többre számított a lány. Hogy unalmát elüsse ilyen kora reggel, egy könyvet szorongatott kezében, és figyelmét arra szegezve olvasott el minden egyes mondatot. Ám fél szemmel a pár lépésnyire arrébb civakodó nővérére és Spanyolországra sandított. Antonio vigyorogva odahajolt a lányhoz, ki üvöltözve lökte el magától a spanyolt úgy, hogy az megtántorodott. Venezino eltakarta az arcát a könyvel, elrejtve kuncogását a testvére elől. De nem volt szerencséje, Katarina amint meglátta, vele is ordibálni kezdett, de ezen már Spanyolország nevetett.
Majd Romano hirtelen abbahagyta a kiabálást. Elkerekedtek szemei, leesett az álla. Antonio követte tekintetét, ő is megdöbbent arcot vágott. Olaszország értetlenül fordult hátra, mi az az oly' meglepő dolog, ami miatt mindketten így elhallgattak.
A szűk, macskaköves járdán fehér csizmájának talpa halkan koppant. Lassú léptekkel haladt a kis kert felé, lilás szemei érdeklődve kémlelték a környéket. Rövid szoknyát viselt egy fehér blúzzal, na meg az elmaradhatatlan, kék kabát is rajta volt. Oldalán ott fityegett hűséges kardja, amivel igazságot szolgáltatott, területeket foglalt el, és életeket ontott ki. Látszólag izgult, vonásai megerősödtek, izmai megfeszültek. Sápadt arca, hosszú, fehér haja, illetve az összevarrt vágás a szeme alatt olyanná tette őt, mintha halott lenne. És az is volt. Mégis ott volt előttük.
Széles mosoly terült el arcán, mikor meglátta az ismerős arcokat. Mintha nagy teher esett volna le válláról, megkönnyebbülten fölsóhajtott. Daisy hitetlenkedve figyelte a zavarban lévő Poroszországot, ám pár pillanat múlva felderült arca, felpattant a padról. A tárt karokkal rohant a lány felé, nem rejtve el boldogságát, és az örömkönnyeit előle. Magához ölelte az aprócska poroszt.
-Te jóságos és, Maria!
-Daisy...
-Mi? Hogy Hogyan? Mikor?- tolta el magától az olasz Mariat, hogy szemébe tudjon nézni.
-Hosszú történet, de ne félj, elmesélem!- vigyorgott, ám arca hirtelen elkomorult- De ha nem baj, akkor előbb az öcsém...
-Persze! De lökött vagyok... Gyere!
Olaszország megragadta a porosz karját, és az épület felé rángatta őt. Az alacsony lány szedte apró lábait, amilyen gyorsan tudta, hisz a Daisy már-már rohant. Feltépte az ajtót, majd hihetetlen sebességgel zárta be. Az üres, tágas folyosón egy árva lélek sem volt, csak kettejük léptei csaptak hatalmas hangzavart a nagy némaságban. Az olasz lassított, pulcsijának ujjával játszott.
-Valami baj van?- kérdezte Poroszország, mire a másik nagyot sóhajtott.
-Nem akarlak ezzel zaklatni... De az a kisfiú jár az eszembe- nézett vörös szemmel Mariara, miközben lassan szedték a lépcsőfokokat- Ő is ott van fent? Nyugalomra tért?
Poroszország lassan elmosolyodott. Az a kisfiú...
-Nem jöttél még rá, Daisy? Ő végig itt volt, van veled. Csak egy kicsit megváltozott.
Daisy halványan elmosolyodott, látszott rajta, hogy ez valamennyire vigasz volt. Még egyszer átölelték egymást, és Veneziano az egyik ajtóra mutatott.
-Az az ő szobája- mondta, majd eltrappolt onnan. A porosz a lány után nézett, majd nagy levegőt vett. Behunyta szemét, próbált két lábon maradni, legalább erre az egy beszélgetésre. Kopogtatott.
Az ajtóban Ludwig állt. Szőke tincsei döbbenettől megtelt, kék szemébe lógtak.
-Mein Gott...[2]- csak ennyit tudott kinyögni nővére láttán.
-Willkommen, bruder[3]! Jó újra látni téged- megpróbálta mindennapi rutinját, jókedvét beletuszkolni szavaiba, ám csak a fáradtság remegett halk hangjában.
-Te... te meg, hogy...
-Mindent elmagyarázok- ígérte a lány, majd lábujjhegyre állva lesett át a német válla felett- Bemehetek?
-Persze!
Az ajtót öccse nagyra tárta, betessékelte a poroszt. A szoba nagy volt, tágas. A hatalmas gardrób- ami nagyban hasonlított a Narnia szekrényéhez- tárva nyitva állt, beledobálva kisebb-nagyobb bőröndökkel. A kandallóban csak az elszenesedett fadarabok éktelenkedtek, a csillár meg a beszűrődő napsugártól gyönyörűen tündökölt. Maria megszeppenve ült le a baldachinos ágyra, majd végigmérte Németországot. Öccse teljesen megváltozott; a katonáskodó németből egy laza, hétköznapi német lett, aki minden nyáron elmegy nyaralni (nem számít, milyen messze van az a kívánt hely), akinek mániája a foci és az autók. Most már ki lehetett belőle nézni, hogy mindössze csak húsz éves- mármint a test, amiben a halhatatlan ország lelke ragyogott.
Ludwig helyet foglalt mellette. Kíváncsi, hitetlen szemeivel Poroszországot kémlelte.
-Na szóval... Ez most biztos teljesen felkavar, hogy én itt ülök melletted, és hihetetlen, de így van. Én magam sem tudom elhinni- sóhajtott. Kis szünetet tartott, kereste a szavakat, amikkel könnyebben ledarálhatja az egészet testvérének- Fent voltam. Mármint a Mennyországban. Gyönyörű volt...- hangja elcsuklott, eszébe jutott, nem beszélhet a Mennyről senkinek, így hát átugrotta az ábrándozást- Majd saját szememmel láttam, mi történt Izlanddal. Sajgott a szívem, hogy nem tudok neki segíteni, hiába, hogy alig ismertem. Elmentem hát Istenhez. Két kezemet összetéve könyörögtem neki, hagy jöjjek le hozzátok. Visszajöhettem, de...
-Nem maradhatsz itt- fejezte be mondatát a férfi. Maria lesütötte szemét, biccentett.
-Es tut mir leid[4]! Tudom, fáj még egyszer elveszíteni, de úgy hiszem, segítenem kell! Kérlek bocsáss meg, hogy ezt teszem veled, de még egyszer látnom kellett téged! Ne haragudj!
Elsírta magát, könnyes szemét kézfejével dörzsölgette. Hirtelen teljesen elgyengült, nem bírta magát tovább tartani.
A német magához ölelte nővérét, hátát simogatva nyugtatta.
-Nicht weinen, Schwester[5]! Nem volt olyan éjszaka, mikor ne gondoltam volna rád, ne idéztem volna föl arcodat. Most, hogy végre találkoztam veled, azt szeretném, hogy boldog légy. Annál nagyobb ajándékot el sem lehet képzelni! Csak mosolyogj!
Kezével a lány sápadt arcát kezdte cirógatni, belenézett a szomorú szempárba. Poroszország szipogott, letörölte könnyeit. Átölelte Ludwigot a nyakánál.
-Hiányoztál, Nyugat!- súgta fülébe.
Bármennyire is nagy volt a villa, olyan szoba nem volt, ami hasonlítana a Világkonferencia termére, így hát a tágas konyhába kényszerültek kedvenc országaink. A hosszúkás étkezőasztalra és a konyhapultra ültek fel, beszélgettek és különféle péksüteményeket ettek reggelire. Natalia a számítógéppel babrált, elindította a Skype beszélgetést nővérével, a háborús ukránnal.
-Sziasztok!- mosolyodott el szomorúan Ukrajna, mire mindenki visszaköszönt neki.
-Te jóságos ég, Irunya!- sikkantott az épp betoppanó porosz, oldalán Németországgal. Odasietett a géphez, ijedten kopogtatott a képernyőn- Hogy kerültél oda be?!- magasra emelete a laptopot, a fény felé fordítva, és hunyorogva vizsgálta azt, hátha rájön a szerkezet titkára. Körülötte a társaság hangosan kacagott, amit szintén nem értett szegény lány. Öccse sietett oda hozzá, kivette apró kezeiből a laptopot, majd letette Belorusszia elé. Leültette az egyik székre a sokkos állapotban lévő nővérét, és suttogva elmagyarázta, mi is ez az egész. Maria csak bólogatott, ám még mindig ideges volt, hogy barátnőjét fogságba zárta az a vacak.
-Először is megfelelőképpen kell köszöntenünk a halálból visszatért, legaranyosabb barátunkat!- kiáltott fel Daisy, mire nagy üdvrivalgás tört ki, mindenki Poroszországhoz sietett. Volt, ki puszit nyomott arcára, ki belebokszolt karjába, de még meg is csikizték őt. Mi tagadás, mindenkinek nagyon hiányzott Poroszország- Milyen érzés, hogy újra ver a szíved?- érdeklődött Olaszország, mikor újra levegőhöz jutott Maria.
-Ez nagyon érdekes, ugyanis nem ver!- kiáltott föl. Megragadta a mellette helyet foglaló Toris kezét, és saját mellkasához szorította- Ugye?- kérdezte gyermeki ártatlansággal csilingelő hangjában.
Litvánia fülig vörösödött, elfordította fejét. Az egész konyha, de talán még az egész kastély is a teremben lévők nevetésétől zengett. A pasik megveregették a litván vállát- ki lehajtott fejjel piszkálta a már visszakapott kezét-, a csajok pedig kislányosan jujjogni kezdtek. Fölöttük az asztalon ülő Lengyelország közelebb tolta egymáshoz őket.
-Istenem, ez de kínos...- sziszegte fogai között Toris. A porosz csak kuncogott az aranyos "kesesese" nevetésével, és egy puszit nyomott a fiú arcára.
-Légy megtisztelve, hogy megérinthetted tökéletességem melleit.
-Igyunk az élőhalott Poroszországra, kinek nem ver a szíve, és Litvániára, aki igazi férfi módjára él!- rikkantotta Dánia magasra emelvén egy korsó sört- amit ki tudja, honnan szerzett-, ám Berwald rögtön kikapta kezéből.
-Reggel van, nincs alkohol.
A társaság hangosan nevetett, mindenki jól érezte magát. Irunya kuncogott a képernyőn, de közben gyönyörű húgát kémlelte.
-Rég láttalak nevetni, Natalia...- szólalt meg halkan, hogy más ne hallja. Igen, a fehérorosz a többiekkel jókedvűen kacagott.
-Én is téged, Ukrajna!- mosolygott rá, vállig érő tincseit ujjai közt csavargatva. Az ukrán csak biccentett, majd behajolt a képbe Lukas, és köszönésképpen felemelte kezét, mire Belorusz kacagva átölelte őt.
-El kéne kezdeni a tárgyalást...- röhögött Veneziano. Keservesen, de mindenki beleegyezett. Ám komolyságra csak tíz perc múlva került sor.
Mire végül mindenki összeszedte magát, Erzsébet emelt hangot.
-Legelsőnek össze kéne azokat szedni, akik nincsenek itt. Erre még nem esett sor, mióta itt vagyunk.
-Szinte egész Ázsia hiányzik- emelte föl elsőnek mutatóujját Japán, mire a tajvani lány bólintott.
-Kína úgy gondolja, hogy ez az egész az európaiak gondja.
-Mi meg még mindig háborúzunk- sóhajtott Irunya. Mindenki szomorúan nézett rá. Ez már több, mint 40 éve tart, Ukrajna egyre gyengébb és gyengébb. Vele ellentétben öccse csak erősödik, és csak ontja az ukrán vért. Az amerikaiak egy kis ideig segítették az ukrán nőt, de vissza kellett vonulniuk. Így az oroszok felbátorodtak, s atombombákat dobtak le Kijevre és kisebb-nagyobb városokra. Illetve a falukat elfoglalták az orosz katonák, és betelepültek oda; így lett, hogy Ukrajna népességének 70%-a oroszokból áll.
-Angliával és Amerikával mi van?- tette fel a kérdést Belgium.
-Anglia szerint az egész nagy hülyeség, ezért nem jött el, Amerika meg hát... a válság- adott választ Ludwig. Az Egyesült Államokban, többek közt Texasban, Kansasban, Virginiában Kaliforniában, Floridában, New Yorkban és Észak- és Dél-Dakotában hatalmas vírus terjedt el, mely pusztított, s rengeteg áldozat után kajtatott: a vörös-kór. Egy tömeggyilkos hozta létre, s terjesztette el Amerikában ezt a vírust, mely rengeteg halált követelt. Lázzal kezdődött, ám ez a láz olyannyira megstrapálta a szervezetet, hogy az már képtelen volt befogadni a gyógyszereket, s a későbbiekben leállt. Az egész világon elterjedt a hír, ám csak az angolok, a kanadaiak és az oroszok voltak azok, kik kikísérletezték az ellenszert. Sikerült kiirtani a vírust mindörökre, ám az ellenszer rengeteg pénzbe került, hogy megannyi államot biztonságossá tegyenek. Így amikor az amerikai elnök jól megadóztatta a cégeket és az embereket, bekövetkezett a szörnyű válság. A brit király, Alexander király segíteni akart, ám merénylet érte őt, lelőtték egy háztetőről Washingtonban.
-Vash és Lily sem jött el- vágta rá Lengyelország- Vash ki akar maradni ebből.
-Még Marianne is hiányzik a sztrájkok miatt- szólalt meg a seychellesi lány- Kanada meg vele van, támogatja őt.
-Én úgy tudom, hogy Matthew Alfredet támogatja- értetlenkedett Olaszország, mire Hollandia leengedte imádott pipáját.
-Összeveszett Amerikával, de nagyon. Már vagy tíz éve nem tartják a kapcsolatot.
-Rajtuk kívül mindenki itt van- vont vállat unottan Katarina.
-Második témánk Emil lenne- a finn ujjait tördelve szólalt meg. Norvégia lehajtotta fejét, hogy elrejtse a szemében viaskodó érzelmeit.
-Fél éve kómában van. Már nem tudok reménykedni.
-De azért javult az állapota, igaz?- aggódott érte Toris, mire Finnország sóhajtott.
-A sebek szépen begyógyultak, de semmi életjelet nem ad.
-És ami nem újdonság, hogy a szigeten hatalmas viharok tombolnak, gejzírek törnek ki nap, mint nap, így meggátolva Észak- és Nyugat-Európában a repülőgéppel való közlekedést. Mi is vonattal jöttünk Minszkig- igazgatta meg szemüvegét Svédország.
A norvég a homlokát ráncolta. Sápadt volt és vékony; látszott rajta, hogy éhezteti magát. Egy nap csak egyszer étkezett, többet nem volt hajlandó enni. Egész nap csak Izland mellett görnyedt, fogta a kezét, és motyogott neki. Senki sem tudta megállapítani, hogy ezzel súlyos köveket, sziklákat görget e le szívéről, vagy bünteti magát- nála már ezt nem lehet tudni. Még a többi északi országot sem engedte maga közelébe.
-Én hiszek benne, hogy hamarosan föl fog ébredni! Érzem mélyen... a csontjaimban!- biztatta barátját Christopher, mire Lukas morogni kezdett.
-A te megérzéseidre én nem hagyatkozok.
-Szerintem senki sem hagyatkozik Dánia megérzéseire- forgatta szemét Romano. Sokan helyeseltek vele, mire a férfi nem meglepően kiakadt.
-Most miért? Csak egy kis hitet vinnék ebbe a strapált légkörbe! De pesszimisták vagytok, megáll az eszem...!
-Neked van olyan?- vonta föl szemöldökét Lukas.
-Van!- vágta rá, miszerint nem értette a szarkazmust Norvégia hangjában, ám azért terelte a beszélgetés témáját- Igaz, nem annyi, mint Finnországnak, hisz nélküle nem jöttünk volna rá semmire!
-Segítség nélkül nem sikerült volna- legyintett Tino, ám azonnal megbánta, amint kimondta. Szája elé kapta kezét, elkerekedett a szeme. Mindenki döbbenten bámult rá, még a svéd férfinak is leesett az álla. Hiszen senki sem segített neki feltárni a "titkot".
-Ezt most már meg kell magyaráznod.
-Uh... Ez nagyon hosszú...
-Van időnk- vont vállat Antonio.
-Rendben- sóhajtott Finnország. Nagy levegőt vett, minden izma megfeszült. Az összes szem izgatottan kémlelte őt, amitől jobban feszengett. Izzadt tenyerét nadrágjába törölte, fogai között sziszegett csúf káromkodás helyett- Aznap este, mikor Izlandot hazahoztuk, felhívtam a főnöknőmet, Aliisia Avuamto-t. Egy fiatal, megbízható nő; mióta a főnököm, jobban élnek az emberek az országomban. Ezért is mertem elmesélni neki a történteket. Elárulta, hogy a támadók nem országok voltak, hanem emberek, és azokkal az indokokkal támasztotta ezt az elméletet alá, amiket én is levezettem azon a Világkonferencián. Figyelmeztetett is: "Olyan felkelést indítanak, amilyet még nem látott a világ!".
-Többet nem mondott?- ráncolta homlokát Ludwig.
-Nem, csak annyit, amennyit elmeséltem nektek. Másnap eltűnt.
A Skype-ból lövöldözés hangjai szűrődtek ki, majd mintha Ukrajna leejtette volna laptopját. Csak az emberek fekete cipőjét lehetett látni, semmi mást. A képernyő hangyázni kezdett, és az idegesítő ropogás hangját adta, de a fegyverek dörgése sem múlt el. Az országok néma csendben, ijedten nézték a monitort. Natalia sokkosan kapta szája elé kezét.
Majd a kép visszatért, s az ukrán nő ijedt arca jelent meg. Lihegett, próbált nagy levegőket venni, és erősen kifújni azokat.
-Ezek nem oroszok- suttogta- Hanem...
Nem tudta befejezni mondandóját. Egy fémgolyó egyenesen a képernyőjét találta el, így véglegesen megszakítva a kapcsolatot.
A belorusz lány sírva fakadt. Lukas vigasztalva simogatta hátát, fülébe biztató szavakat súgott. Mert ha más nem, akkor csak Norvégia volt képes megérteni őt és érzéseit.
Mindenki feszülten figyelte a sötétté vált képernyőt. A döbbenettől senki sem tudott szólalni, a sokk vérfagyasztóan telepedett meg köztük. Végül Bella volt az, aki feszengve törte meg a csendet.
-Ha nem oroszok... akkor kik?
A választ csak percek múlva kapta meg a némettől, ki kihúzta magát, s arcára azt a maszkot vetette föl, melyet egészen jól megismert a világ a 20. században.
-Kiderítjük.
"Mennyből az angyal eljött hozzátok,
Mária, Mária..." (Pásztorok, pásztorok dalból- nem az eredeti dalszöveg!)
[1]: Olasz város
[2]: Német: Istenem!
[3]: Német: Üdv, fivérem!
[4]: Német: Annyira sajnálom!
[5]: Német: Ne sírj, nővérem!
|
Rólam
Oldaltulajdonos
Huh... sosem tudtam sehol jól bemutatkozni, leírni saját magamat (leírni az írásaimat, hahaha). Na de most mindent beleadok ;)
Jelenleg Pesten lakok, tizenkét éves vagyok. Eléggé fiatalon kezdtem az írást, de én úgy gondolom, hogy ez nem probléma (akinek mégis van vele gondja, az ne velem/nálam vitassa meg). Őszinte leszek, hihetetlenül szadista vagyok, és ezt a novelláim is gyakran tükrözik. Ám ennek a beteg fantáziámnak van egy olyan része, ami csakis az aranyos dolgokért rajong, de ez nem feltételezi azt, hogy történetet, ami fluff-nak indult, ne alakítsak át egy negatív hangulatú sztorivá (volt már rá példa).
Legtöbbször angst és fluff novellákat írok, de ki tudja, mi fordulhat még meg nálam. Ám nem írok semmiféle slash-ot, yaoi-t, yuri-t. Most nem részletezem az indoko(ka)t, legyen elég annyi, hogy nem szeretem. Szóval aki erre jár, és a fent említetteket keresi, az ne is számítson rá... egyszerű. E/3-ban írok, de ez sem kőbe vésett szabály nálam, ellentétben az idő kérdésével- én csak múltidőben tudok "alkotni".
Még csak fanfiction novelláim vannak, de tervezek nem olyat is írni. Nem tudom, hogyan fog összejönni, de azért tervezgetni lehet...
Ahol még megtalálsz:
We Heart It
|
Más oldalak
Linkcserék
Uprising
Egy Londoni utazás
IceCat novellái
Hetalia fanfiction
Kawaii Blog Design
Next?
Next?
Next?
Next?
Next?
Next?
Next?
Next?
Next?
Next?
|
Fogalmak
Minden, amit tudnod kell
Korhatár
B: 1-4 éves korosztály is
K: általában minden korosztálynak
K+: 9 éves kortól
T: 12 éves kor fölött
M: 16 éves kor fölött
M+ vagy MA: felnőtteknek
Műfaj
Fanfiction
Rajongók által írt történet.
General
Általános, amikor nincsenek különleges tartalmi megkötöttségek. Valószínűleg sok alábbiból van egy kicsi, de semmi sem túlzott mértékben.
Romance
Romantikus/szerelmes történet.
Humor
Humoros, vicces történetek.
Drama
Olyan történet, amelyet nem az akciók és az események viszik előre, hanem a szereplők közötti konfliktusok.
Poetry
Költészeti darab, (szabad)versek, balladák.
Actio vagy Adventure
Akció- kalandtörténet.
Mystery
Misztikus, természetfeletti elemekkel tűzdelt történet.
Horror
Naturalisztikusan véres, félelemkeltő, horrorisztikus történetek.
Parody
Paródia, az eredeti szereplőinek, cselekményének stb. kigúnyolása. Nem feltétlenül humoros!
Angst
Olyan történet, amelyben a szomorú/fájdalmas elemek vannak túlsúlyban. Általában valamely szereplő kesereg a sorsán. Kilátástalan helyzetek stb.
Supernatural
Természetfölötti.
Suspense
Olyan történet, amely az olvasót sokáig kétségek közt tartja. Legtöbbször krimi, de nem feltétlenül az.
Sci-fi
Tudományos - fantasztikus történet.
Fantasy
Fantázia világban, szereplőkkel játszódó történet.
Spiritual
Vallásos, filozófiai, transzcendens témákat feldolgozó írás.
Tragedy
Tragédia, tehát ezeknél ne várj Happy Endet!.
Fluff
Érzelmek kerülnek előtérbe, aranyos történet.
Hurt/comfort
Hullámzó hangulatú történet.
Slash
Férfi x férfi. Ez lányban fem!slash nevet kapta.
AU
Alternatív Univerzum, egy másik világban játszódó történet, lehetetlenséget takar.
Crossover
Két különböző történet összekeverése.
Death Story
Olyan történet, amiben a főszereplő meghal.
Drabble
Félperces, rövid.
Függővég
Az egyik szál elvarratlanul marad a történet végén.
Marty Sue
Olyan szereplő, aki már idegesítően tökéletes.
OC
Fan által kitalált karakter.
OOC
Amikor egy szereplő nem szokásához híven viselkedik, átalakították a karaktert.
|
Megjegyzés küldése